Közeleg a nagy nap. Babaruhák kimosva, kivasalva, katonás sorban várják leendő kis gazdájukat. A babaszobában az utolsó simítások zajlanak: függöny felrakás, baldachin felszerelés. Az én szívem meg egyre jobban lüktet. Szinte minden éjszaka a szülésről álmodok. Nyugodt és magabiztos, majd félelemmel teli és bizonytalan napok váltogatják egymást. Nehéz felkészülni egy olyan élményre, amiről különféle legendák keringenek. Ugyanis ahány nő, annyiféle vélemény. Valakinek könnyű volt és csodálatos, valakinek fájdalmas és megalázó, a maradék meg nem beszél róla. A puding próbája az evés - ez most hatványozottan igaz. Hiába nézek meg "oktatófilmeket", hiába hallgatom a barátnők beszámolóit, a szülésről csak azután fogok bármit is tudni, ha már átéltem. És ez ijesztő. Aztán ott van az utána következő időszak: amikor állítólag minden fájdalom törlődik, hiszen helyette elönt majd az anyai szeretet, és hirtelen képes leszek a testem regenerálódásának viszontagságai közepette is folyamatosan szolgálni a gyermekemet. Olyan misztikus ez az egész. Már alig várom, hogy megoszthassam az én pozitív történetemet is. ;-)