Azt hiszem, már említettem azt az érzést, ami úrrá lett rajtam nem sokkal a szülés után. A teljes kétségbeesés mellett a "basszus nekem ezt soha senki nem mondta, hogy ilyen durva lesz"-érzésre gondolok. Az első két-három hét bonyodalmain hamar túltettem aztán magam, hiszen senki sem szülőnek született, bele kell jönni. No meg a nagy hormonális zűrzavar, a hatalmas felelősség, és a koszos edények alatt roskadozni is megengedett ilyenkor. De a gyermekem már 3 hónapos, és ilyenkor már bizony nincs mentség semmire - már ami a nagyszülők és az ismik véleményét illeti. Zigikém egyfajta "csodagyerek" bizonyos szempontból: 6 hetes kora óta átalussza az éjszakát, ami pedig a gyarapodást illeti, bőven ráver kortársaira. DE! A gyereknevelés is olyan "a mások" szemében, hogy a pozitívumok eltörpülnek a negatívumok mellett. Tehát a mi esetünkben a fókusz azon van, hogy Zigike nappal nem nagyon tud elaludni (a lakásban, ezen belül is az ágyában), emellett pedig még mindig óránként eszik (vagy legalábbis cicin van).

Nem tudom, mi lehetett az ivóvízben a nyolcvanas években, de akik akkor születtünk, mi mind csodálatos mintababák voltunk. Szüleink elmondása szerint csak ettünk és aludtunk. Szigorúan csak három óránként éheztünk meg, de nem azért, mert rákényszerítettek minket, hanem mi magunk akartuk így. Az éjszakát mindig is átaludtuk. Sosem kellett "altatni" minket, csak beraktak a kiságyba, és voilá... Három hónaposan már megkezdődött a hozzátáplálás, és mennyire jól működött, hiszen "ti soha nem voltatok betegek", továbbá "mindent megettetek". (Későbbre: társaságban mindig tudtunk viselkedni, kitűnően tanultunk, egyetemre mentünk). A jelenleg ötvenes évei körül járó ex-ősanyákat arról lehet felismerni, hogy a babázás mellett még jutott idejük sütni-főzni, mosni, takarítani, sterilizálni, kakis textilpelust sikálni, pedig még az a fránya férj sem segített (inkább a kocsmában osztotta az észt). További jellemzői, hogy gyermekei évtizedeken keresztül csak a hátát ismerték. Anyám a tűzhely előtt áll, anyám a mosogató előtt áll, anyám a fürdőszobában koszos ruhákat válogat, anyám a létra tetején áll, és szedi le a függönyt, anyám nyáron a két hét szabadságát azzal tölti, hogy elhúzza a gáztűzhelyt, és mögötte zsírtalanít. Anyám, akivel egyetlen közös emlékem sincs. Anyám, akit ma már nem is szívesen látok az otthonomban, mégis eljön néha - oldalán alkoholista apámmal - , hogy a lányai és az unokái tökéletlenségéről, és az időjárásról beszélgessünk.