"Úúúgy sugárzol!" - hangzik el ez a mondat viszonylag gyakran az ismerőseim szájából, amikor találkozunk. Először azt hittem, hogy ez a sablon duma kismamákkal való találkozás esetére, mint mondjuk rég nem látott ismerősöknél az időjárás vagy ilyesmi. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg a hormonok (no meg a bennem növekedő isteni csoda:) teszik, hogy mindenki szépnek lát. Ha leültem komolyabban beszélgetni egy barátnőmmel, hogy végre őszintén megoszthassam valakivel, mennyire nehéz időszak nekem ez a várandósság, és milyen nyűgjeim vannak folyamatosan, és mennyire nem érzem jól magam a bőrömben, akkor valahogy senki nem akarta ezeket meghallani. Egyfolytában vitatkoztak velem, hogy "de annyira nem látszik", "de annyira jól nézel ki", "de szerintem tök jól viseled". Mire én próbáltam mondani, hogy "de nem". Na mindegy, valószínűleg náluk is ösztönös ez, hiszen még babavárás előtt állnak, nem akarják a negatív információt befogadni, bizonyára én is így voltam ezzel. Most meg úgy érzem magam, mint a Várandósok című film Wendy-je. 

Vagyis csak éreztem - múlt időben. Ugyanis beköszöntött a harmadik trimeszter. Állítólag ez a legrosszabb időszak, de nálam ez is fordítva történik. Eddig szenvedtem, azonban mostanában sokkal energikusabbnak érzem magam, mint az előző hónapokban. A negyven fokban izzadás helyett végre újra kapok levegőt, és jól esik sétálni ebben a kellemes őszi időben. Másrészt szerintem az állandó aggódást felváltotta a várakozás. Elkezdődött a babaszoba berendezése, babaruha vásárlás, ami napról napra közelebb hozza számomra a felismerést, hogy bizony nemsokára már hárman leszünk, és én anya leszek. De tényleg. 

Mások tanácsainak nem megfogadása miatt azonban továbbra is bűntudatom van. Nem bújom a gyereknevelésről szóló könyveket, nem aggódom azon, hogy a gyermek majd a szülőszobán csendbe és lesötétített szobába érkezzen, nem járok eleget jógázni, nem kérem meg a férjemet, hogy kenegesse olajjal a gátamat (bocsi, de fújj), nem végzem el az orgazmikus szülés tanfolyamot, nem fizetek külön szoptatási tanácsadónak. Azt hiszem, a szükséges információkat megszereztem, elméletben tudom, hogy mi fog történni velem, a többit pedig az ösztöneimre szeretném bízni. Hiszen nőként képes vagyok kihordani, majd megszülni egy gyermeket, táplálni, szeretni és nevelni őt. Az időközben adódó kérdéseimet pedig azt hiszem, mindig lesz kinek feltenni.