Évek óta van egy álmom. Hogy távol éljek a várostól, lehetőleg egy parasztházban, valahol nagyon közel a természethez. Ahol van mit saját kezűleg felújítani. Akárcsak magamat, úgy egy házat is képes lennék most újjáépíteni azt hiszem. Ahol van egy kis garázs vagy műhely a ház mellett, ahol lehet porolni, festeni, koszolni. Ahol van egy árnyas fa, ahová ki lehet ülni a szeretteimmel egy limonádéra nyáron. És ahol télen tél van, és ahol VAN HÓ.

Tavasszal születtem, úgyhogy nem igazán vagyok az a tipikus "téli lány". Sosem voltam síelni, sem snowboardozni, és a hideg kiráz a gondolattól, hogy én egész nap jól beöltözve a jéghidegben csúszkáljak. Legfeljebb egy jó kis pattogó kályhás, forraltborszagú hütte gondolata tud felvillanyozni, ha a téli sportokra gondolok. De arra igenis vágyom, hogy érezzem a természetet. Most épp gyönyörű nagy pelyhekben esik a hó itt Budapesten, mégis amikor kinézek az ablakon, elszomorodom. Mert lehull a betonra, és egyből el is olvad. Latyak és latyak és latyak. Jó lenne kifutni a fiammal, és belehuppanni. Biztos felvonszolhatnánk magunkat a Normafára, vagy egyéb fancy helyekre a város környékén. De kösz nem.

Még a gyermektelen időkben egyszer az Őrségben romantikáztunk a férjemmel. Egy házban, ahol fát kellett aprítani, hogy befűthessünk, és egy fa munkapulton gyúrhattam a tésztát a töki pomposhoz. Március volt, és hatalmas hóesés kerekedett. Nekünk persze még kocsink se volt, szóval többszörösen elszigetelve éreztük magunkat. Nagyon megijedtem. Lépni alig tudtunk a szembeszéltől, és a házon belül sem voltak "konstans jó" viszonyok. Nekünk távfűtéshez szokott városi embernek meglehetősen kellemetlen volt, hogy éjszaka egyre hűvösebb a lakás, reggel odafagyok a wc deszkához, és még 3G sincs... :)) De valahányszor visszagondolok, életem egyik meghatározó élményeként tartom számon. Eszméletlenül jó volt érezni azt az energiát, amivel zúdul az égből a hó, és mi engedelmeskedve valami magasabb erőnek, inkább visszahúzódunk, és megvárjuk míg lehiggad.

Nos ebből az álmomból eddig annyit sikerült megvalósítani, hogy kiköltöztünk a kertvárosba (egy panelbe). :) De azt hiszem, a gyomrom sosem csal, és iszunk mi még egyszer limonádét abban a bizonyos kertben.